Az egész hidegháborút felöleli majd a Call of Duty: Black Ops 5
Az egész hidegháborút felöleli majd a Call of Duty: Black Ops 5

Májusban kaptunk hírt arról, hogy az Activision felrúgja a 2012 óta működő vetésforgót, vagyis a 2020-as Call of Duty-t nem a Sledgehammer Games, hanem a tavalyi Black Ops 4-et is jegyző Treyarch készíti el, miután gondok voltak a fejlesztés körül. A Sledgehammer ugyanis állítólag csak besegített a Raven Software-nek, ami átvette a stafétabotot, és ez komoly feszültségeket okozott. Ezért az Activision a fejükre ültette a Treyarch-ot, szóval a 2020-as CoD-on három stúdió dolgozik.

Most újabb pletyka érkezett arról, hogy a Call of Duty: Black Ops 5 miről is fog szólni. A korábban is hiteles CoD-infókat szállító youtuber, LongSensation szerint a Treyarch megtartotta a hidegháborús koncepciót, sőt a vietnami pályát is, ami a korábbi pletykák alapján már elkészült az egyjátékos kampányhoz. Viszont a sztori nagyobb szabású lesz, ugyanis a hidegháború 40 évét fogja felölelni, így vietnami mellett a koreai háborúba is belekóstolhatunk majd.

Továbbá LongSensation értesülései szerint a program címéből kivették az 5-ös számot, mert az idei Call of Duty: Modern Warfare-hoz hasonlóan újra egy „soft rebootot” szeretnének végrehajtani, csak ezúttal a Black Ops sorozaton.

Hozzászólok a témához

Az e-mail címed nem lesz publikus. A kötelező mezők csillaggal vannak jelölve.

Küldj be Te is egy sztorit!