codbo4zombik.jpg

Bár a Call of Duty: Black Ops 4 hagyományos értelemben vett kampány nélkül érkezik, a fejlesztők biztosítottak mindenkit, hogy az új battle royale módnak vagy a visszatérő zombiknak hála így is lesz tartalom a játékban bőven. Utóbbi például minden eddiginél tartalmasabb lesz induláskor az elhangzottak alapján, most pedig egy igen pörgős trailer keretein belül erről a saját szemünkkel is meggyőződhetünk.

call-of-duty-black-ops-4-zombies-01.jpg

A Black Ops 4 zombi módja összesen három pályát (ezek közül az egyik a klasszikus Mob of the Dead térkép felújítása), valamint teljesen új főszereplőket és új történetet is hoz magával. Mint kiderült, a sztori maga Scarlett Rhodes körül fog bonyolódni, aki három hűséges bajtársával épp megpróbálja felkutatni tizenöt éve eltűnt apját. A nyomozásukba azonban csúnyán bekavar egy ősi relikvia, mely akár az egész emberiséget is képes lenne kiirtani, így a négy kalandornak nincs más választása, fel kell venniük a harcot az élőholtak hordájával többek között az RMS Titanic fedélzetén vagy épp egy ókori arénában.

Forrás: PC Guru