se4remastered.jpg

Új trailert kapott a Sniper Elite V2 Remastered, melyben a grafika változását láthatjuk, valamint a megjelenési dátumot is megtudhatjuk.

Igencsak sűrű éveknek néznek elébe a Sniper Elit játékok rajongói, hiszen a sorozat mögött álló Rebellion március közepe tájékán egyből négy címet is bejelentett. Ekkor leplezték le többek között a Sniper Elit 5 létezését, melyről bővebb információkat 2020-ra ígértek, valamint ekkor erősítették meg a korábban már kiszivárgott Sniper Elite V2 Remastered érkezését, melyre azt mondták, még idén be fog futni.

01

Most pedig az is kiderült, hogy mennyire idén: a fejlesztők ugyanis nemrég közzétettek egy vadonat új trailert a játékhoz, melynek a végén ott szerepel, hogy a program május 14-én érkezik PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re. Persze a videót magát is érdemes megnézni, hiszen a játék kinézetén is sokat javítottak a fejlesztők, mely meg is látszik a traileren.

Forrás: PC Guru